tavaszváró levél a fiatal énemről

Fiatal szerelmes voltam még.
Bizonytalan. Hogy hogyan is kell csinálni a szerelmezést?
Nagy lánggal égtem.
Addig engem úgy még soha!
Úgy, hogy viszonozva is.

Fülledt háromsorosok

Ajánlás 1:
A Palack Asztaltársaságnak

Ajánlás 2:
Azoknak,
akik fontolgatják,
de nem merik.

Három - HÁROM

Általában takarítónő járt hozzájuk, Heni nem töröl port, a minisztériumban egyik kolléganője sem törölt port, ideje sem lenne rá, hajnalban kel, későig dolgozik, sokszor utazgat. A lakás meg mégsem úszhat. Albert meg, - persze Albert mindent megcsinál - de hát a takarítást nem lehet rábízni, az nem férfi dolog. Albert pedig sarkától a feje búbjáig férfi. Mostanában csak a közös programokon töltenek együtt több időt, mióta Albi saját cége elindult, azóta csak a biznisz. Az összetáncolt pénzből indította a vállalkozást, nem akartak hitelt felvenni, az olyan bizonytalan, megtervezték, megbeszélték, elindult az álom vállalkozás. Ezen sem veszekedtek, szinte semmin, soha, olajazottan működtek a dolgok, mindenki tudta a dolgát. Megismerkedés, járás, programok, nyaralás, összeköltözés, telelés, külföld, lánykérés, esküvő és a vállalkozás. A gyerek is jöhet, lassan, de még nem próbálkoznak, Albi szeretné, ha felfutna a vállalkozás és Heni is előléptetés előtt áll, most megnyugodhatnak egy kicsit.

Mi kellhet még?

Olyan nagy divat lett manapság, hogy a fából készült raklapokat újrahasznosítják, csinálnak belőle fogast, meg franciaágyat, vagy kerti padot. Na, pont egy ilyen kerti padon ültünk, persze ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen, szóval egy ilyen fehérre mázolt padon ültünk. Egyébként az nagyon érdekelne, hogy mire használnak ennyi raklapot, amit aztán újra lehet hasznosítani, igen, az élet nagy kérdései foglalkoztatnak manapság. Szóval, egy ilyen padon ültünk és én újra rágyújtottam, nem is tudom milyen hosszú idő után, megkívántam, van ilyen. Talán azért, mert nyár illata lett a levegőnek. Előtte nem. Pedig ott ültünk már egy jó ideje. Könnyed hétköznap esti csevegés, régi ismerős, még talán havernak sem mondanám, mindig szimpatikus volt, még féltem is tőle, az nálam már komoly tisztelet jele. Lehet, hogy a sörtől lett igazi nyár, vagy a fröccstől, vagy hogy a helynek a víz csobogásától olyan strand szaga volt, biztosan a klór miatt, de ez csak hozzáadott a hangulathoz. Természetesen ez sem lényeges. Beszélgettünk, éjfél körül, nem akartunk elindulni.

72 kilométer 1 óra 10 perc

- Most megágyazok Rajtad, jó? - Persze. A meglepettségtől nem nagyon tudtam mást mondani. Három felnőtt ember az autó hátsó ülésén, kényelmes utazásnak nem mondanám, amerikai típus ide vagy oda. Valami görcsös párna-megfelelés tört rám. Szerettem volna a világ legjobb párnája lenni a következő háromnegyed órára. Nem sikerült levennem a kabátot sem, az öv beleszorított az ülésbe. Nincs menekülés. Kettős érzés fogott el, mérhetetlenül büszke voltam, hogy a hűvös, de biztos ablak helyett rám esett  a választás, de kételkedtem is magamban, vajon elég jó leszek-e vánkosnak.

Három - KETTŐ

Jesszusom, jesszusom, jesszusom. Már csak 40 percem van és még egy picit aludni is akartam… affene, affene, affene… Ebből megint rohanás lesz. Valamit enni is kellene, ha nem akarok borzasztóan becsípni. Na jó, ezt a sorozatot még megnézem. Csak egy kicsit elnyúlok.  … Hey, I just met you, And this is crazy, But here's my number, So call me, maybe! It's hard to look right At you baby, But here's my number, So call me, maybe! – Igeeeeeen? Tessék? – Maja, hol vagy? 10 perce várok Rád a Blahán. – Micsoda? – Mondom, 10 perce várok Rád a Blahán! – Mennyi az idő? Bocsi, bocsi! Elaludtam, indulj el nélkülem, sorry! Gyors leszek és megyek utánad! – Jó, azért szólhattál volna… - Mondom, hogy aludtam, alvás közben nem tudok szólni, de leteszem, mert rohanok zuhanyozni. – Remélem hajat nem mosol… - Zsóka, ne szédíts már, menj, a fél bagázst ismered, el leszel. Én meg rohanok! – Na jól van, de jössz nekem egy körrel! - Ok, puszi …

Három - EGY

Nem egyszerű feladat egyszerre több ablakban csetelni. Ha négy, vagy öt ugrik fel, akkor a kisebb monitorokon már el sem férnek az ablakok. Aztán arra is emlékezni kell, hogy kinek mit ír az ember, mert egy idő után összekeverheti, ezért kell inkább kérdéseket feltenni és nagyon szűkszavúan válaszolni. Albert szinte mestere volt a jókor, jó időben feltett kérdéseknek és személyre szabott bókoknak. Virtuóz keze alatt csak úgy égett a billentyűzet. Egyetemi évek gyakorlata, hogy egér vagy touchpad nélkül jusson el az egyik weboldalról egy másik programba. Épp négy ablakban folyt a flört, ebből kettő teljesen érdektelen volt számára. Kettő még versenyben. Nyílt az ajtó. Nem is értette, hogy hogy nem csipogott be a kód.

SzénElefánt

Azt hihetné, hogy nincs meg már az a szénből faragott elefánt, amit egyszer a kezembe nyomott, hogy táncunkra, vagy meghatározhatatlan viszonyunkra emlékeztessen.
De.
Megvan, vitrinben él egy polcon.
S néha, mikor kinyitom az üvegajtót, friss, őszi szellőként simogatnak az emlékek,
amik addig a szekrényből figyelték hazatérő álmaimat.
Ma este az elefánt kacsintott rám, pedig nem csinált semmi különöset.
Már évek óta ott hever, némán, minden más tárgy között.
Kényelmesen berendezkedett a porcelán bögrék, filmszalagos tükrök,
dobverők, dedikált cigarettás és gyufás dobozok, keretes képek és egy pengető között.
A múlt mauzóleuma.
Egy ilyen pillanatra vágynék most.
Egy szőke, melegszívű, őszinte, halk mosolyra.
Arra a megértésre és egy saját kezűleg faragott szén elefántra, aki vigyázza - nem csak - hazatérő álmaim.
Egy ilyen véget nem érő, hosszú érzésre vágynék most.

Változás

Ebben a jellegzetesen hajléktalan-szagú kapualjban alig találtam a csengőt. A valaha fényes, gravírozott névtáblákról már alig lehetett leolvasni a neveket.  Blézerem ujjával megtörölgettem a legfelsőt, több réteg kosz jött le róla. Papusa. Csengettem. A hideg berregő hangtól szinte felugrottam, szokatlanul hangos volt. Lassú csoszogás, kopott papucsok hangja. Filmbe illő ajtócsikorgás. Apró cigányasszony a túloldalon, éppen csak felpillant.

Reggeli a megállóban

Már régen tudta, hogy valószínűleg egy Musical az élete,
de ez a hétvége szebb volt az átlagos őszi hétköznapoknál...

Vasárnapi ruhába öltözött és folyamatosan zene szólt a fülében.
Valami ismerős, operett muzsika lehetett.

Vajas croissant vásárolt és tejeskávét a kedvenc pékségében.

Tudományos alapon hinni a csodákban

Beszállt a Deloreanbe. Beállította a gépezetet. Érzelmi alapon. Nem metrikus rendszerben. 

Ez állt a kijelzőn: Jó helyen a jó időben

Az autó megállt. Kiszállt belőle. Sportosan elegáns volt és lazán nőies, ha lehet ezt így vegyíteni. Tudta mit keres, azt is tudta, hogy ha nem lesz óvatos, akkor elrontja. Nem csak a saját jövőjét. A múltból pontosan tudta, hogy mit is kellene tenni. 

AbszolútÉrték-e

Csendben ül velem szemben. Én kértem, hogy jöjjön. Jöjjön és szabadítson meg a kínjaimtól. Nekem ezt nem szabadna. Nem csak érezni, de gondolni sem. 

A várakozás véghetetlen netovábbját idézi a szemüveg és az értelmiségi folyóirat a sokat látott kocsma asztalán. Ügyetlen pincérlány borítja a pillanatra a kávét, arra pillanatra, amikor még csak várom, hogy belépjen az ajtón és abban reménykedem, hogy... nem tudom miben. Hogy nem lesz gyűrű a kezemen, hogy hirtelen csak egy rossz álom volt a házasságom és hogy meg sem történt éveket tudhatok a hátam mögött és megváltozik a vezetéknevem, amint megérkezik. Abban reménykedem, hogy Emmett Professzor kint ül a ház előtt és a De Lorean csak arra vár, hogy újra írhassam a múltat és a jövőt egyetlen aprócska szóval. 

Hány élete van egy nőnek? - Tükör

A történet nem most kezdődött, de a napokban múlt el. Egy lány – nőnek ritka és kivételes körülmények között gondolta magát–, aki a küszöbön álló bőrönd után majd egy évvel, összetört szívvel megszervezi volt barátja világra szóló negyvenedik születésnapját, vajon hányadik életét éli?

Soul - Snack

A cipője kopogásától is féltek.
Mindig tökéletes volt a sminkje, frissen mosott a frizurája, éppen aktuálisan szolidan divatos a kosztümje és manikűrözött a keze.
Modora fölényes és ellentmondást nem tűrő.
Alattvalói, akarom mondani beosztottjai félve kértek tőle szabadságot, engedélyt és gémkapcsokat---
Ötvenes nőként a munkájában kiteljesedve, aki már felnevelt két felnőtt gyermeket... percre pontosan,
a társadalmi elvárásoknak megfelelően ment férjhez, szült gyereket...
az elvárások szerint lépdelt a képzeletbeli ranglétrán.
Az osztálytalálkozókon sorra mutogatta a képeket. Esküvő, gyerek, ovis ballagás, szalagavató, egyetemi diploma, örömanya...
Persze a munkatársak csak és szigorúan a rájuk tartozót, azaz semmit, vagy éppen hogyat.
Apró pici fekete szalag a papa halála miatt, egy teljes nap kivételes szabadság a mama halála miatt.
Semmi megbetegedés, semmi rendellenes. Nincs olyan pillanat, amely a lazaság és az olajozott gépezettől való eltérést mutatná...

Egy bizonyos reggelig.

A zsírszagot vágni lehetett. Nem egy előkelő hely a belváros szívében, mégis mindenki szereti.
A menü nem változik. Leülni alig lehet. A csülökpörköltre és a savanyú dinnyére bizonyosan lehetett számítani.
A hetente megszokott egytálasok is mindig ott figyeltek a táblán, amire gondos kezek mázolták fel az aktualitást...
A málnaszörp és a kisfröccs nyáron jobban ment, de a pénteki palacsintára mindenki számított.
Sorban állt itt kisnyugdíjas és armani öltönyös juppi is, diákok, irodisták, cégvezetők,
beosztottak, kőművesek, eladók, régi ismerősök, véletlenül betévedtek.
Dobozos vagy tálcás? Mázas vagy máztalan? Kis adag vagy nagy adag?
Vajon sosincs szabadnapjuk, vagy mit csinálhatnak amikor éppen nem zöldborsót melegítenek.
Kezicsókolom, mit adhatok? Az életük van benne. Bérelhetik már vagy ... ezer éve.
Folyamatos a jövés menés. Nagy köszönések, széles mosolyok. Hiába a zsírszag, hiába hogy nem update visszatérsz.
A mosolyért, a kiszolgáló úr James Bondos sármjáért, az összetéveszthetetlen zöldfűszeres carbonáráért.

Titkon ezért járt ide. Nem az ebédért, a bókokért. Minden délben. Egyedül. Semmi fakszni. Főzött ő otthon eleget annak idején a két gyereknek.
Igazából kellett a fejének egy kis társas magány hiszen itt többen vannak egyedül-
Kis adag leves, kis adag 'második' hol ez- hol az, külön ajánlásra és egy kis adag bók.
Nem őt dicsérték, hanem azt amilyen. Még jó, hogy az alattvalói, urambocsá munkatársai nem ide jártak, mert itt tudott csak minden bók után gurgulázva kacagni, mint már olyan régen.
Elfogyasztotta az ebédet, a tálcát minden esetben visszavitte és nem mulasztotta el megköszönni, közölni, hogy isteni volt és hogy másnap is feltétlen jön.
Elköszönvén James Bondot nevén szólította. Imádta, hogy a sorban állók bámulják, nyáron a táska költeményeit, télen a csizmáját vagy kabátját.

Úgy érezte ez a déli flört lakatja jól és nem a karfiol leves fél adag diós tésztával.
Talán mondhatnánk, hogy szerelem, de azért érzelemnek és hősnőnknek ez igencsak erős lenne...elvégre ötvenen is túl van már.

Egy tavaszi reggelen, mikor az üzleti reggeliről másik útvonalon kopogtatta végig márkás magassarkúti megállt a piros lámpánál szemben az étteremmel,
na jó nem volt az igazi étterem, mondjuk... kifőzdével. Valami nem stimmelt, a szoknya forogni kezdett a derekán. Óvatosan igazgatta, utcán az ember lánya harminc felett nem öltözködik,
ötven felett meg már nem is igazgat.
Felnézvén szemben találta Bondot. A zebránál, távolba meredt, kezében egy láda tejfölt cipelt. Állt mellette egy nő, haja mosatlan, összevissza göndörödő,
lábán félrecsúszott szandál zoknival, szakácsnadrág, semmi smink. Elég hosszú ideje piros volt már a lámpa. Bond haját röpítette a tavaszi szellő, a mellette álló nő köpenyébe belekapott.
Harsány kacagásba kezdtek azok ketten a zebra túloldalán. A márkás topánok tulajdonosa hirtelen úgy érezte egy hosszú karót reggelizett az imént, egyenesre húta magát, ha magasabb lesz észre is veszik gondolhatta.
Bond egyensúlyozott a tejfölösládával és félkezével belecsípett a borzoshajú fenekébe, mire az sikongatott a nyílt utcán.
A lámpa zöldre váltott. Elindultak egymás felé. Várta, hogy esetleg köszönnek ... észre sem vették...

Aznap reggel beérvén a munkahelyére dupla kávét ivott. Elmosódott a sminkje és nem igazította meg a szoknyáját. Máshová ment ebédelni.

Valami még hiányzik belőle---

- Valami még hiányzik belőle... nem tudom mi az ...

Újra kóstolja. Kétségtelen, hogy van egy íz, ami hiányzik még a levesből...

Több receptet is átnézett, telefonos segítséget is kért. Csak úgy fűszerezett, ahogy esett, semmi késhegynyi, kanálnyi, szórásnyi... csak öntötte. Egy kis ez-egy kis az... Csak őrölt bors volt, attól zavaros lesz, de igyekezett. A fokhagymáknál hezitált... De krumpli kell bőven, otthon mindig abból volt a vita. mindenki szerette. 

Áll a tűzhely mellett, nagyon izgult, nem akarta elrontani élete első húslevesét. 

- Valami még hiányzik belőle....

Újra és újra megkóstolta.

Az asztaltól megszólalnak:

- A gyerek.

Nem érti, hogy hogy hiányzik belőle a gyerek, milyen gyerek? Ez nyakleves. 

- Milyen gyerek?

- Hát anyukák szoktak finom húslevest főzni....

***

A leves isteni lett. 

Függők klubja

András órák óta ült a temetőben. A gondnok már kétszer is odament hozzá, egyszer kávéval kínálta, másszor meg takarót ajánlott neki, hirtelen hűvösebb lett, hiába szeszélyes április. Andrásnak különös viszonya volt a tárgyakhoz- mindent kényszeresen fogdosott, jobb keze most is a sírkőn pihent. Nem emlékezett, hogy a padot az apja csináltatta-e, vagy Klári néni ragaszkodott hozzá görcsösen, ő még falun látta, hogy ez a szokás és mondogatta gyakran, hogy csak jó lenne oda egy pad. Emlékeiben úgy élt, hogy az apja Klári néni unszolására vette, vagy talán csináltatta oda a kis padot. Alig találta meg a sírhelyet. A temetés óta talán kétszer jött ki. Egyszer Beával, aki ragaszkodott hozzá, és egyszer kihozta Verát is. Nem tudott megszólalni. Órák óta ült és csak nézett. Nem is tudta, hogy kezdjen bele. Már meg is bánta, hogy ott van. Simogatta a sírkövet, a hideg márvány tapintása és ritmikus érintése nyugtatta, figyelte a vésést, már értelmét vesztették a betűk, hisz csak a vonalakat figyelte. Horányi Albertné született Zsigmond Erzsébet 1943 – 1995 mindenki Zsizsinek becézte. Hiszen Zsigmond volt és Erzsébet egyszerre, így a Zsike és a Zsigmond találkozása Zsizsi lett. Olyan édesen lehetett neki mondani, hogy Zsizsi. Sokszor édesanya helyett is csak így hívta Zsizsikém. A pszichológus mondta neki, hogy ki kellene jönnie, hátha jót tenne. Tétovázott, most is, mint oly sokszor az életben. Körülötte idős asszonyok kapargatták a földet mindenféle túlélő növények körül. Csak nem jött szó a szájára, de még magában sem tudta rendezni a gondolatait.

„András, amennyiben úgy gondolja, menjen ki a temetőbe és mondja el neki, hogy nincs már magában dac. Tudja András, egy másik szemüveget kell feltennünk. A felismerés az első lépések egyike.”

Kötelező volt járnia, az elvonó után csak így alkalmazták, valamit meg enni kell. 46 évesen nem ülhet vissza az apja nyakára, meg a viszony sem olyan, különben nem járt volna, eszébe sem jutott. Pszichológia... áltudomány, hiába, megrögzött materialista... csak az anyag, annak van értelme.

Egyetlen gondolat járt a fejében, ahogy a hideg márványon zongorázott az ujja, hogy hogyan juthatott idáig.

Zsizsi kemény asszony volt. Nem tűrt meg bárkit a fia mellett. Andrást imádta, anyja fia, szavajárása volt, ez persze Zsófinak nem esett jól, de meg sem próbált anyja kegyeibe férkőzni, kamaszkori kicsapongásait is apja oldalán vészelte át. András hiába mutatta be édesanyjának a város legtökéletesebb nőit, Zsizsi mindet elmarta mellőle. 29 évesen András egy szervezett nyaraláson ismerkedett meg Beával, aki a későbbiekben választás elé állította Andrást, vagy ő, vagy az anyja. András szerelmes volt, alig tudott választani, az előzményekből tanulva nem nagyon igyekezett bemutatni a kedvesét a családnak, mindig talált elfogadható kifogásokat, a dolgot másfél évig tudta húzni... Aztán Bea is beállt a sorba... Zsizsi őt is utálta, teljesen mindegy volt milyen drága csokoládéval, vagy házi süteménnyel próbálja meg levenni a lábáról az anyós-jelöltet, Zsizsi nem mutatott szemernyi érdeklődést sem, ám praktikái nem tudták elűzni a lányt, csak megkeserítették az életét, 31 évesen Andrást sarokba szorították. Beával el tudta képzelni az életét, a barátok is unszolgatták, hát őt választotta, az anyja nem adta áldását. Az esküvőn sem volt ott. Epésen megjegyezte, hogy: „Figyeld meg fiam, fogsz te még szenvedni a kis lotyó miatt.”

András hallgatott. Nem szállt szembe az anyjával, egyszerűen csak összepakolt és elment. Megszakította a kapcsolatot a családdal. András 32 volt, amikor Zsizsi meghalt. Agyvérzés. A temetésen csak fizikailag volt ott, nem fogta fel az anyja halálát. 33 éves volt, amikor Vera megszületett, az első hat év, míg Vera iskolába nem ment zökkenőmentes volt, semmi probléma nem volt, ahogy Vera iskolába kezdett járni, a házasságuk megváltozott. Hat év kellett Andrásnak, hogy felfogja az anyja hiányát... ha valami probléma ütötte fel a fejét András reakciója egyetlen kifejezés volt...”Anyám is megmondta, hogy szenvedni fogok miattad...” Beát az őrületbe kergette ezzel. Egy halott nővel nem vitatkozhat már, hogy álljon ki az igazáért... még négy évig húzták, aztán Bea szerelmes lett egy kollégájába, családi perpatvar. András rákapott a piára, ha ivott akkor ütötte is Beát, sose kézzel, valami mindig akadt a kezébe, ez volt a baj, egy-egy csapás kellett csak.. az indulat miatt. Tovább nem püfölt, az ütés erejétől, mintha kijózanodott volna. A válást egy év alatt mondák ki, Oda a láthatásnak. Halálra akarta inni magát. Bea vitette be az elvonóra. A kínok kínját állta ki, nem tartozott oda, az ő élete csak meghasonlott. Megvalósult a szülői jóslat, sokat szenvedett. Ahogy kijött kitisztult a feje, de a volt felesége látni sem akarta, Vera kiskamasz, nem állt szóba vele. Egyedül maradt. Az apja kiment Zsófi és a férje után Angliába. Karácsonykor, húsvétkor jöttek haza csak, velük is Bea tartotta a kapcsolatot, a zűrös időszak alatt is, a sírt meg Klári néni gondozta.

„András, maga haragszik az anyjára, ezt ismerje be és bocsásson meg magának is, neki is, akkor húzhat majd egy tiszta lapot.”
Ült a padon. Amikor a nap elérte a platánok tetejét, akkor megszólalt:
Zsizsi – könnybe lábadt a szeme – Zsizsikém, édesanyám... már nem haragszom rád...
zokogni kezdett, két kézzel kapaszkodott a sírkőbe, besötétedett, a gondnok odasétált hozzá, hátára terített egy takarót és egy flaskát nyújtott felé.
András megrázta a fejét, orrát, szemét a kézelőjébe törölte.
- Köszönöm, nem. Két hónapja nem iszom.

L-ex-IKON

Valahol mindannyiunkban ott lakik a zsarnok...

Persze, van akiben nem is egy, hanem több zsarnok is. Zsarnok önmagával szemben, zsarnok a barátaival szemben, zsarnok a párkapcsolatában.... Talán az önzsarnokság a legelfogadhatóbb. A napokban összeszámoltam, hogy az életemben hány pasi oldotta meg a kapcsolatait utánam... kinek voltam ún. kapcsolatkatalizátora és megérte-e számomra annak lenni... Sosem gondoltam (most sem) keserűen azokra az időszakokra. Persze mindennek van mertje és miértje (Bár a "semmi nem történik véletlenül" a Szex és NY írói szerint, a szakítás utáni nők teóriája) nyilvánvalóan valamit adtam-kaptam a folyamatokban....a bűvös szám: három....(Arányaiban nem olyan rossz, és ezzel akkor előre is vetítettem a szorzót...) A háromból egyért haltam volna meg....a másik kettő kellemes szórakozás volt, és aztán ideig-óráig voltak boldogok, én meg nem szenvedtem....hazudtam mindenkinek... főleg magamnak. 

A piedesztálra emelt egy, hosszú évekkel ezelőtt fizikailag is megtört. Álmatlanság, jelentős fogyás, ahogy kell.... csendben, szó nélkül megyünk el egymás mellett, ma is. Az ő boldogsága nem melengeti a szívemet, szemben más, elhanyagolható számú exeim valós vagy vélt boldogságával. 

Önzsarnokság volt alázatosan ülni és várni? Egy-egy lopott óráért, vagy sértő szóért? Önzsarnokság volt azt hinni, hogy minden szó, amit mondd igaz és valóban olyan szép lennék a tükrömben, mint amilyennek látni vélt?

Önzsarnokság volt könnyek között arra kérni, hogy hagyjon engem békén....?

(Valószínűleg) Az volt.

De mennyit, de mennyit tanultam. ... Ezekből a csalódásokból, ezekből a légvárakból, ezekből a simulásokból. Azt hittem meg kell felelni, azt hittem simulni kell, nem szólni, örülni a percnek, a pillanatnak... mert a keserű könnyek között, ha megcsörrent a telefon...ha érkezett egy e-mail, ha popcornt ettünk a moziban... ó jajj....és megint csak ó jajj...

Beregi azt írja, hogy minden volt nőjének jótulajdonsága igényeket támaszt a következő nőjével szemben....

Valóban, minden Ex előrevetíti a Next-képet. Ilyet igen, ilyet nem...

Vagy minden Next egy új ruhába bújtatott Ex?

Nem tudunk szabadulni a megszokott rettegésektől, vagy a folyamatos megfeleléstől?

Párkapcsolatfüggés ~ párkapcsolat - függetlenség ~ pár-kapcsolatfüggetlenség 

Nem írhatom, hogy okosabban csináltam volna, és nem írhatom, hogy okosabban csinálom majd ... az életben bármikor is, de az ex-lexikon arra jó, hogy felépítsem a next-lexikon lapjait... elsőként magamban....pontosan azért, mert a lapok a könyv elengedheteteln és olykor csodás részei maradnak, de nem kötelező visszalapozni. Szerencsére. 

Só

***

- Tudod Drágám, nem az az egyszerűen elképesztő, hogy lefeküdt vele, hanem hogy ezt aztán mindenki megtudta, és most mindeki ezen fog csámcsogni...

Szinte csapkodta a vacsora hozzávalóit az asztalhoz, ahogy beszélt az arca egészen piros lett, mint a pritaminpaprika, amit a salátához olyan sebesen vágott.

- Aztán majd nem lehet semmi értelmesről sem beszélni odabent, mert csak ez lesz a téma és vihogni fognak és viháncolni és idétlenkedni, mint ahogy minden délben szoktak. Én komolyan azon gondolkodom, hogy felmondok, és nem érdekel ez az egész, mert nekem ez nem hiányzik, én komoly munkát végzek, nem birom az ilyen nemtörődömséget és egyébként meg azzal fekszik össze, akivel akar, nem érdekel, de van a jóízlésnek határa is, persze úgy tűnik, hogy csak alsó. A múltkor is próbáltam valami normális témát felhozni ebéd közben és nem lehetett, mert a sajt formájáról kellett kitalált meséken nevetni. Persze hogy nevettem én is, nekem volt gyerekszobám, én tudok alkalmazkodni, de nem vagyok hajlandó minden délben alakoskodni, tudod abba nagyon bele tud fáradni az ember. Legszívesebben megmondanám neki, hogy tudod ez a csoda sem fog három napnál tovább tartani, ne örülj annyira magadnak, mert pontosan egy és egyetlen egy leszel a sok közül és aztán nagyon nehéz lesz kiheverni, hiszen nézz már magadra, te sem vagy különb a Deákné vásznánál…

A heves véleménykifejtés közben elkészült a saláta, a pirítós és a fehérbor is az asztalra került a felkockázott sajttal és a párolt csirkével együtt. Ideálvacsora egy fiatal házaspár tökéletes konyhájában egy tökéletesnek indult nap után. Az ifjú és szerelmes férj az iménti kitörést egy napi sajtótermék árnyékából hümmögte végig.

- Arról ne is beszéljünk, hogy ez az incidens mennyire megnehezíti majd a munkakapcsolatot is, hogy fognak ezen túllépni és különben is....Na, Drágám! Szedjél már!

Fiatal férj felnézett a napi sajtóból és feleségének vehemens stílusát ellensúlyozva teljes higgadtsággal így szólt:

- Köszönöm, szedek. Kérlek, add ide a sót!

- Nem is kóstoltad még, miből gondolod, hogy sótlan lenne?

- Egyszerűen csak megkértelek, hogy add ide a sót!

- Kérlek, ne kritizálj még Te is, éppen próbálom elmesélni, hogy a munkahelyemen kialakult románcok mennyire elfogadhatatlanok és teljes mértékben felháborítóak minden szempontból, én szinte fel akarok éppen robbani és jössz ezzel a só dumával, oda se figyeltél rám, csak a politikai rovatot bújtad idáig.

A fiatal feleség odaadta férjének a sót. A férj a sótartót gondosan a tányér széléhez tette, a borospohár mellé. Szedett a csirkéből, a salátából, az öntetből, megvajazott egy szelet pirítóst és töltött a borból. Először a feleségének, aztán a saját poharába is. Majd a rájellemző precizitással megkóstolta az eléhelyezett étkeket. A villára minden falatból került és amint lenyelte hümmögött egyet, majd sóhajtott. A szertartást a feleség fújtatva figyelte, minden mozdulatot saját személye elleni támadásnak vélt felfedezni és alig tudta leplezni dühét, de ez a hümmögés igazán felbőszítette a torkában ragadt süvöltésgombóccal teljesen kifeszülten, artikulálva kérdezte:

- Mi volt ez a hümmögés és sóhaj?

- Jól gondoltam.

- Mégis mit gondoltál Te jól?

- Hogy sótlan lesz.

- Mégis micsoda?

- Az étel.

- Nyilvánvalóan sótlan, hiszen egészségesen táplálkozunk, tudod, reformkonyha, ezért sem értettem a kérésedet.

- És nem csak az étel.

- Mi még?

- Az életünk.

- Most mégis mire gondolsz?

- Te lefeküdtél ezzel az emberrel.

- Esküszöm, pofon váglak!

- Vágj.

- Kikérem magamnak a feltételezést!

- Szíved joga, de attól ez még tény marad. Azt hiszem, ezzel tudom csak magyarázni, hogy 45 perce ecseteled a munkahelyi viszony erkölcstelenségét és romlottságát, hatását az elvégzett munkára...csak az nem jut eszedbe, hogy mi is az előző munkahelyeden ismerkedtünk meg és gabalyodtunk egymásba, a mi erkölcstelenségünk ellen fele ennyi kifogásod sem volt.

A fiatal feleség nem szólt egy szót sem. Szedett a salátából, a húsból, az öntetből, akkurátusan megvajazott egy pirítóst, belekortyolt a poharába, finoman ízlelgette a száraz bor fanyar ízét. Megkóstolta a vacsorát, majd ütemes mozdulatokkal sózni kezdte tányérjában az ételt.

***Ez a fiatal házaspár álompár, két értelmiségi, akik összemelegedtek az egyetem elvégzése után. Ütemszerű udvarlás, álomszerű leánykérés, hatalmas esküvő rokonsággal, tervezett külföldi nászút, lakás, lízing autó, hitel, stabil munkahelyek, reformkonyha, tudatos családtervezés, kitűnő kommunikáció, koncertek, színház, mozi, vacsorák.

Ikerparadoxon

- Összefutottam vele!
- Kivel?
- Apád új nőjével, nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben..
- Nem új!
- Hogy?
- Mondom, nem új, már régóta megvan neki...
- Persze, tudom én is. Akkor összefutottam apd régi-új nőjével.
(...)
Most miért hallgatsz?
- Összefutottál, és?
- Nem akarsz beszélni róla?
- Nem, de tudom, hogy Te úgyis fogsz...
- Ha nem akarod, nem kell, csak meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy ...
jó, jó, inkább nem szólok egy szót sem!
(...)
(...)
(...)
- Na, jó... és? Milyen?
- Hát olyan...
- Olyan, olyan... milyen?
- Mint a fotón.
- (...)
- Apád régi-új nője, most mit mondjak még, csak el akartam mesélni.
- És apa?
- Mikor láttad utoljára?
- Mit tudom én...régen. Mit mondott?
- Hogy nem ismert meg. (...) Most meg min nevetsz?
- A családomon, csak úgy nevetek, a saját családomon csak nevethetek, nem?
- Hogyne nevethetnél, ezen tényleg csak nevetni lehet...
- Szóval milyen?
- Most mit akarsz hallani?
- Hogy milyen volt....
- Kedves, előzékeny, udvarias, vicces, mint szokott...
- Jó, jó, és még valami?
- Szarul nézett ki, de boldog volt... tessék, ezt akartad hallani?
- Nem.

Mese-Mese-Meskete

A kivételesen nagy agyú, félelmetes humorú Herceg fehér alapon kék virágos lován elvágtatott, hogy a szomorú szemű, bolondos Királykisasszonyt minden pútyerkájával együtt felsegítse a Várba. A Herceg fölrepítette a Királykisasszonyt a vár legmagasabb szobájába. A környék hemzsegett a gonosztvőktől. A Királykisasszony nem győzött hálálkodni a Hercegnek nemes tettéért, de az nem fogadott el cserébe semmit. A Királykisasszony keserű szívvel hát, de útjára bocsájtotta a Herceget, aki, bár korántsem volt tökéletes, de az elmúlt évszázadokban megmentette a bolondos Királykisasszonyt még a természeti csapásoktól is. A kivételesen nagy agyú, félelmetes humorú Herceg tehát ellovagolt kék virágos paripáján. A Királykisasszony felérvén a Vár legmagasabb szobájába csendben, halkan Sárkánnyá változott, tüzet okádott és elfelejtette a kivételesen félelmetes Herceget.