Ha regényt írnék rólad

Ha regényt írnék rólad, aminek mondjuk még bőven van esélye, akkor az lenne a címe, hogy életem nagy tévedése, de talán ez nem is fejezné ki tökéletesen azt, amit szeretnék... Az életem csalódása sokkal kifejezőbb lenne. Sőt. Sokunk életének egyik csalódása, avagy az ember, aki elvesztette gerincét.  

De most még nem írok regényt rólad. 

Pedig lehetne izgalmas interjú melléklete. 

Ábrái, rajzai, fotói. 

Organogram, kapcsolattérkép.

Már a borítót is látom magam előtt. 

Semmi változás....

Ezt csináltad velem is. Komolyan azt hiszed, hogy pár pohár pezsgővel el lehet intézni? Komolyan? Ébredj már fel, vagy aludj el, de teljesen... Elhiszem, hogy fáj, de így, képzelt betegként pont annyira vagy nevetséges, mint gerinctelenül...Tudod, erre a nagyanyám mindig azt mondta, hogy szegények, jó dolgukban már azt se tudják mit cselekszenek... Imadkozom, azert, hogy hitetlenként is észhez térj. A lélek, a lélek sokat segít...

your friends

Borzasztó, hogy nem tudod megválogatni, sem megtartani a barátaidat. 

Az ember egy családba beleszületik, a kiváló öcskösök és az édes, szeretnivalóan bűbájos húgocskák, a zsarnokian tökéletes apák a csomag részei. A csalfa nagybácsikkal és szuper történeteket mesélő keresztapákkal együtt. 

A családodat kapod. 

De a barátaid... 

Valaki megfogalmazta helyettem!

"Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem,
hanem, hogy többé nem hiszek neked."

Ezt Friedrich Nietzsche mondta, nem én, de nagyon örülök Neki, hogy megfogalmazta helyettem. 

Hosszabb időbe telt volna nekem megfogalmazni azt, hogy milyen csalódás már nem hinni emberekben, embereknek. 

nem hiszem el

Vannak nyílt sebek, amelyek iszonyúan nehezen forrnak össze.
Sebek, amik erős utókezelést igényelnek.
Forradások, amiket nem is szeretnénk figyelembe venni.

KutyaFÁját

Nem bírok magammal. Fodor Ákosra folyton reagálni kell.
Ahogy annak idején Lackfi Jánosra kellett.
Most FÁ az, aki állandóan szólásra nyitja a számat,

inkább írásra készteti a kezemet. 

FÁ: FIATALEMBER PORTRÉJA

Hátborzongatóan műveletlen (ami
az emberi anekdótakincs módszeres
birtoklását illeti ) - magányos
észrevételei vannak.

No way

Az az igazság, hogy örülnöm kellene, amiért beszélt az érzéseiről, vagy a nőkhöz fűződő viszonyához valakivel... vagy a párkapcsolatáról valakivel. Csak azt sajnálom, hogy annak mondta el, hogy megcsalt, akitől visszajutott hozzám... ÉS azt sajnálom, hogy hosszú hónapokat, igazából egy teljes évet töltöttem azzal, hogy magamat hibáztattam... Pedig én jó voltam. Én jó vagyok. Ő pedig szemrebbenés nélkül a szemembe hazudott és elhitette velem, hogy én vagyok a hibás. Leomlott a talapzat bálványocskám. Elég erőst leomlott. Igazam van és ez valami kellemes bizsergető elégedettséggel tölt el, hiszen én kerekedtem felül...

Hány élete van egy nőnek? - Tükör

A történet nem most kezdődött, de a napokban múlt el. Egy lány – nőnek ritka és kivételes körülmények között gondolta magát–, aki a küszöbön álló bőrönd után majd egy évvel, összetört szívvel megszervezi volt barátja világra szóló negyvenedik születésnapját, vajon hányadik életét éli?

Mártírságom utolsó darabjai...

Miután belecsöppentem ex pasi negyvenedik születésnapjának szervezésébe, mint Pilátus a Credoba és böcsülettel, tisztelettel, néha szeretettel is végigcsináltam az egészet. Telefonok, e-mailek, torta, programok stb. Miniruhába bújtam, kitartottam, megláttam új nőt, mosolyogtam, csacsogtam, nevettem, asszisztáltam, énekeltem ... hajnalra két bortól két sörtől berúgtam, bőgtem, hazahoztak, lefeküdtem. Reggelre akkudt fülgyulladással ébredtem és a szervezetem az elmúlt két évet, annak minden keserűségét és fájdalmát, csalódottságát igyekezett kiadni magából ... szóval végighánytam az egész napot...mára úgy érzem elég az önsanyargatásból, elég a te hogy gondoltad és én hogy gondoltamokból. 

Éppen ideje lesz azzal foglalkozni, hogy ÉN legyek boldog. 

"neked muszáj jókedvűnek lenned!"

Csak ne lenne ilyen piszok nehéz kitalálni, hogy mitől is leszek az...

Csak azt figyeltem, ahogy mozog köülötte, ahogy vibrál a levegő, ahogy hozzászól, ahogy megérinti, ahogy ránéz.
Nem emlékszem mikor éreztem ilyet utoljára, a féltékenység szorító, fojtogatóságára, bosszantott az érzés, nem akartam, hogy kiüljön az arcomra, de amilyen gyorsan pirulok el bármitől – gyermeki naivitás – olyan gyorsan mutatkoznak meg érzelmeim az arcomon. Dacos kölyök leszek pillanatokon belül.
A cigarettát kerestem, mint aki soha még ennyire nem akart rágyújtani, hátha elbújhatok a füstfelhőben. Eleite nem értettem miért zavar ennyire ez az egész...csak napok múlva jöttem rá...
Ahogy figyeltem a gesztusait, a féltékenység tehetetlen írigységbe fordult. Még dühösebben szívtam a cigarettába.
Teljes figyelmével a gyermek felé fordult. Minden kívánságát leste, teljesítette, különböző ajánlatokkal kápráztatta el, érdeklődött az élete az iskola, a barátai, a családja után. Elegáns lazasággal nyugtázta a válaszokat és én egy szót sem tudtam szólni az egészhez, pedig a gyermekek felé mindig nyitott csatornáim voltak és most mégis megmerevedtem, mint aki soha ilyet még nem látott.
„A felnőtteket nehéz nevelni.” Hangzott a kis bölcsesség. Alig észlelhető durcás fejbólintással jeleztem egyetértésemet. „De még milyen nehéz...”
Belül valaki ordított, toporzékolt, hisztériázott, szenvedett és szeretett volna illetlen és őrült dolgokat tenni. ...
De a felnőttek ugye nem tesznek ilyet.
Nem tudom mit szerettem volna jobban... azt hogy nekem is legyen egy, vagy én magam akartam a gyermek lenni...
Bizonyos érzéseket nem tudok és nem is lehet megfelelő szavakkal kifejezni...
Bizonyára van, amit nem is lehet...de azt hiszem ezidáig még nem láttam Benne és Rajta ennyi szeretetet...

Harmincnyolcra

Neked adom a Balatont, mert annyira szereted,

Neked adom, hogy fogd vitorládba a szeleket.

Dúdolok egy dalt, hogy mindig szabad lehess.

Bohóc leszek, csak azért, hogy rajtam nevess-

Neked adom Egyiptomot, a Római partot, Kubát
A Balaton-felvidék összes fehérborát...
A présház verandáján majd népdalokat énekelek,
köszönöm, hogy színesíted az életemet...