Függők klubja

András órák óta ült a temetőben. A gondnok már kétszer is odament hozzá, egyszer kávéval kínálta, másszor meg takarót ajánlott neki, hirtelen hűvösebb lett, hiába szeszélyes április. Andrásnak különös viszonya volt a tárgyakhoz- mindent kényszeresen fogdosott, jobb keze most is a sírkőn pihent. Nem emlékezett, hogy a padot az apja csináltatta-e, vagy Klári néni ragaszkodott hozzá görcsösen, ő még falun látta, hogy ez a szokás és mondogatta gyakran, hogy csak jó lenne oda egy pad. Emlékeiben úgy élt, hogy az apja Klári néni unszolására vette, vagy talán csináltatta oda a kis padot. Alig találta meg a sírhelyet. A temetés óta talán kétszer jött ki. Egyszer Beával, aki ragaszkodott hozzá, és egyszer kihozta Verát is. Nem tudott megszólalni. Órák óta ült és csak nézett. Nem is tudta, hogy kezdjen bele. Már meg is bánta, hogy ott van. Simogatta a sírkövet, a hideg márvány tapintása és ritmikus érintése nyugtatta, figyelte a vésést, már értelmét vesztették a betűk, hisz csak a vonalakat figyelte. Horányi Albertné született Zsigmond Erzsébet 1943 – 1995 mindenki Zsizsinek becézte. Hiszen Zsigmond volt és Erzsébet egyszerre, így a Zsike és a Zsigmond találkozása Zsizsi lett. Olyan édesen lehetett neki mondani, hogy Zsizsi. Sokszor édesanya helyett is csak így hívta Zsizsikém. A pszichológus mondta neki, hogy ki kellene jönnie, hátha jót tenne. Tétovázott, most is, mint oly sokszor az életben. Körülötte idős asszonyok kapargatták a földet mindenféle túlélő növények körül. Csak nem jött szó a szájára, de még magában sem tudta rendezni a gondolatait.

„András, amennyiben úgy gondolja, menjen ki a temetőbe és mondja el neki, hogy nincs már magában dac. Tudja András, egy másik szemüveget kell feltennünk. A felismerés az első lépések egyike.”

Kötelező volt járnia, az elvonó után csak így alkalmazták, valamit meg enni kell. 46 évesen nem ülhet vissza az apja nyakára, meg a viszony sem olyan, különben nem járt volna, eszébe sem jutott. Pszichológia... áltudomány, hiába, megrögzött materialista... csak az anyag, annak van értelme.

Egyetlen gondolat járt a fejében, ahogy a hideg márványon zongorázott az ujja, hogy hogyan juthatott idáig.

Zsizsi kemény asszony volt. Nem tűrt meg bárkit a fia mellett. Andrást imádta, anyja fia, szavajárása volt, ez persze Zsófinak nem esett jól, de meg sem próbált anyja kegyeibe férkőzni, kamaszkori kicsapongásait is apja oldalán vészelte át. András hiába mutatta be édesanyjának a város legtökéletesebb nőit, Zsizsi mindet elmarta mellőle. 29 évesen András egy szervezett nyaraláson ismerkedett meg Beával, aki a későbbiekben választás elé állította Andrást, vagy ő, vagy az anyja. András szerelmes volt, alig tudott választani, az előzményekből tanulva nem nagyon igyekezett bemutatni a kedvesét a családnak, mindig talált elfogadható kifogásokat, a dolgot másfél évig tudta húzni... Aztán Bea is beállt a sorba... Zsizsi őt is utálta, teljesen mindegy volt milyen drága csokoládéval, vagy házi süteménnyel próbálja meg levenni a lábáról az anyós-jelöltet, Zsizsi nem mutatott szemernyi érdeklődést sem, ám praktikái nem tudták elűzni a lányt, csak megkeserítették az életét, 31 évesen Andrást sarokba szorították. Beával el tudta képzelni az életét, a barátok is unszolgatták, hát őt választotta, az anyja nem adta áldását. Az esküvőn sem volt ott. Epésen megjegyezte, hogy: „Figyeld meg fiam, fogsz te még szenvedni a kis lotyó miatt.”

András hallgatott. Nem szállt szembe az anyjával, egyszerűen csak összepakolt és elment. Megszakította a kapcsolatot a családdal. András 32 volt, amikor Zsizsi meghalt. Agyvérzés. A temetésen csak fizikailag volt ott, nem fogta fel az anyja halálát. 33 éves volt, amikor Vera megszületett, az első hat év, míg Vera iskolába nem ment zökkenőmentes volt, semmi probléma nem volt, ahogy Vera iskolába kezdett járni, a házasságuk megváltozott. Hat év kellett Andrásnak, hogy felfogja az anyja hiányát... ha valami probléma ütötte fel a fejét András reakciója egyetlen kifejezés volt...”Anyám is megmondta, hogy szenvedni fogok miattad...” Beát az őrületbe kergette ezzel. Egy halott nővel nem vitatkozhat már, hogy álljon ki az igazáért... még négy évig húzták, aztán Bea szerelmes lett egy kollégájába, családi perpatvar. András rákapott a piára, ha ivott akkor ütötte is Beát, sose kézzel, valami mindig akadt a kezébe, ez volt a baj, egy-egy csapás kellett csak.. az indulat miatt. Tovább nem püfölt, az ütés erejétől, mintha kijózanodott volna. A válást egy év alatt mondák ki, Oda a láthatásnak. Halálra akarta inni magát. Bea vitette be az elvonóra. A kínok kínját állta ki, nem tartozott oda, az ő élete csak meghasonlott. Megvalósult a szülői jóslat, sokat szenvedett. Ahogy kijött kitisztult a feje, de a volt felesége látni sem akarta, Vera kiskamasz, nem állt szóba vele. Egyedül maradt. Az apja kiment Zsófi és a férje után Angliába. Karácsonykor, húsvétkor jöttek haza csak, velük is Bea tartotta a kapcsolatot, a zűrös időszak alatt is, a sírt meg Klári néni gondozta.

„András, maga haragszik az anyjára, ezt ismerje be és bocsásson meg magának is, neki is, akkor húzhat majd egy tiszta lapot.”
Ült a padon. Amikor a nap elérte a platánok tetejét, akkor megszólalt:
Zsizsi – könnybe lábadt a szeme – Zsizsikém, édesanyám... már nem haragszom rád...
zokogni kezdett, két kézzel kapaszkodott a sírkőbe, besötétedett, a gondnok odasétált hozzá, hátára terített egy takarót és egy flaskát nyújtott felé.
András megrázta a fejét, orrát, szemét a kézelőjébe törölte.
- Köszönöm, nem. Két hónapja nem iszom.