Soul - Snack

A cipője kopogásától is féltek.
Mindig tökéletes volt a sminkje, frissen mosott a frizurája, éppen aktuálisan szolidan divatos a kosztümje és manikűrözött a keze.
Modora fölényes és ellentmondást nem tűrő.
Alattvalói, akarom mondani beosztottjai félve kértek tőle szabadságot, engedélyt és gémkapcsokat---
Ötvenes nőként a munkájában kiteljesedve, aki már felnevelt két felnőtt gyermeket... percre pontosan,
a társadalmi elvárásoknak megfelelően ment férjhez, szült gyereket...
az elvárások szerint lépdelt a képzeletbeli ranglétrán.
Az osztálytalálkozókon sorra mutogatta a képeket. Esküvő, gyerek, ovis ballagás, szalagavató, egyetemi diploma, örömanya...
Persze a munkatársak csak és szigorúan a rájuk tartozót, azaz semmit, vagy éppen hogyat.
Apró pici fekete szalag a papa halála miatt, egy teljes nap kivételes szabadság a mama halála miatt.
Semmi megbetegedés, semmi rendellenes. Nincs olyan pillanat, amely a lazaság és az olajozott gépezettől való eltérést mutatná...

Egy bizonyos reggelig.

A zsírszagot vágni lehetett. Nem egy előkelő hely a belváros szívében, mégis mindenki szereti.
A menü nem változik. Leülni alig lehet. A csülökpörköltre és a savanyú dinnyére bizonyosan lehetett számítani.
A hetente megszokott egytálasok is mindig ott figyeltek a táblán, amire gondos kezek mázolták fel az aktualitást...
A málnaszörp és a kisfröccs nyáron jobban ment, de a pénteki palacsintára mindenki számított.
Sorban állt itt kisnyugdíjas és armani öltönyös juppi is, diákok, irodisták, cégvezetők,
beosztottak, kőművesek, eladók, régi ismerősök, véletlenül betévedtek.
Dobozos vagy tálcás? Mázas vagy máztalan? Kis adag vagy nagy adag?
Vajon sosincs szabadnapjuk, vagy mit csinálhatnak amikor éppen nem zöldborsót melegítenek.
Kezicsókolom, mit adhatok? Az életük van benne. Bérelhetik már vagy ... ezer éve.
Folyamatos a jövés menés. Nagy köszönések, széles mosolyok. Hiába a zsírszag, hiába hogy nem update visszatérsz.
A mosolyért, a kiszolgáló úr James Bondos sármjáért, az összetéveszthetetlen zöldfűszeres carbonáráért.

Titkon ezért járt ide. Nem az ebédért, a bókokért. Minden délben. Egyedül. Semmi fakszni. Főzött ő otthon eleget annak idején a két gyereknek.
Igazából kellett a fejének egy kis társas magány hiszen itt többen vannak egyedül-
Kis adag leves, kis adag 'második' hol ez- hol az, külön ajánlásra és egy kis adag bók.
Nem őt dicsérték, hanem azt amilyen. Még jó, hogy az alattvalói, urambocsá munkatársai nem ide jártak, mert itt tudott csak minden bók után gurgulázva kacagni, mint már olyan régen.
Elfogyasztotta az ebédet, a tálcát minden esetben visszavitte és nem mulasztotta el megköszönni, közölni, hogy isteni volt és hogy másnap is feltétlen jön.
Elköszönvén James Bondot nevén szólította. Imádta, hogy a sorban állók bámulják, nyáron a táska költeményeit, télen a csizmáját vagy kabátját.

Úgy érezte ez a déli flört lakatja jól és nem a karfiol leves fél adag diós tésztával.
Talán mondhatnánk, hogy szerelem, de azért érzelemnek és hősnőnknek ez igencsak erős lenne...elvégre ötvenen is túl van már.

Egy tavaszi reggelen, mikor az üzleti reggeliről másik útvonalon kopogtatta végig márkás magassarkúti megállt a piros lámpánál szemben az étteremmel,
na jó nem volt az igazi étterem, mondjuk... kifőzdével. Valami nem stimmelt, a szoknya forogni kezdett a derekán. Óvatosan igazgatta, utcán az ember lánya harminc felett nem öltözködik,
ötven felett meg már nem is igazgat.
Felnézvén szemben találta Bondot. A zebránál, távolba meredt, kezében egy láda tejfölt cipelt. Állt mellette egy nő, haja mosatlan, összevissza göndörödő,
lábán félrecsúszott szandál zoknival, szakácsnadrág, semmi smink. Elég hosszú ideje piros volt már a lámpa. Bond haját röpítette a tavaszi szellő, a mellette álló nő köpenyébe belekapott.
Harsány kacagásba kezdtek azok ketten a zebra túloldalán. A márkás topánok tulajdonosa hirtelen úgy érezte egy hosszú karót reggelizett az imént, egyenesre húta magát, ha magasabb lesz észre is veszik gondolhatta.
Bond egyensúlyozott a tejfölösládával és félkezével belecsípett a borzoshajú fenekébe, mire az sikongatott a nyílt utcán.
A lámpa zöldre váltott. Elindultak egymás felé. Várta, hogy esetleg köszönnek ... észre sem vették...

Aznap reggel beérvén a munkahelyére dupla kávét ivott. Elmosódott a sminkje és nem igazította meg a szoknyáját. Máshová ment ebédelni.