A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 9., kedd

Változás

Ebben a jellegzetesen hajléktalan-szagú kapualjban alig találtam a csengőt. A valaha fényes, gravírozott névtáblákról már alig lehetett leolvasni a neveket.  Blézerem ujjával megtörölgettem a legfelsőt, több réteg kosz jött le róla. Papusa. Csengettem. A hideg berregő hangtól szinte felugrottam, szokatlanul hangos volt. Lassú csoszogás, kopott papucsok hangja. Filmbe illő ajtócsikorgás. Apró cigányasszony a túloldalon, éppen csak felpillant.

2013. június 26., szerda

29. - utólag

Na most az van, hogy ez volt az EFOTT első napja és ide egy NOHA szám illene, de milyen lenne már kétszer ugyanazt beletenni a kihívásba. Így egy másik történet után kell néznem. Ha már Balaton. 
Volt egyszer egy srác, akivel a Balatonon találkoztam. Nem először életemben, de legalább a legmeghatározóbban. A kedvenc beszélgetésem arról a találkozásból arról szólt, hogy azt hitte, hogy mi (én és a testvérem) valami libák vagyunk, akik a siófoki Palace diszkóba akarunk majd menni bulizni. De nekünk kiválóan megfelelt a Spagetti ház is. Számtalan zene jut most az eszembe, ami arra a pár csodás napra emlékeztet. Prosectura, Alvin és a mókusok, Fürgerókalábak ... stb. De ma ehhez a számhoz van hangulatom és szintén erre az estére emlékeztet. Plusz a mély-depressziós hangulatomon is nagyon sokat segít.... SE! 

2013. június 22., szombat

25. - utólag

Vivi elballagott az általános iskolából, abból, ahová én is jártam, ahová Rékus is járt és szeptemberben megkezdi az évet ott, ahova én is jártam, ahová Rékus is járt. A legjobb beszédmondónak és a legszebb 8. osztályos lánynak küldeném ezt a számot, aki esőben és mikrofon nélkül is zseniálisan helyt áll. Mert nagyon szeretünk és nekünk Te vagy a legjobb, mindig!!!!!!!!!!

2013. június 21., péntek

24. - utólag

Csütörtökről péntekre virradóra átsétáltam Budáról Pestre. Ilyen távon ezt 2004-ben tettem utoljára, majdnem 10 év kellett hogy újra. Volt egy bringás kísérőm és beszélgető partnerem. Bini, innen is nagyon köszönöm! Viszont erről egy új kihívás ötlete jutott az eszembe. A séta és beszélgetés, mert ez a hajnali sétás beszélgetés szuper dolog, ezt mindig nagyon nagyon nagyon nagyon szerettem, majdnem annyira, mint a barátaim váratlan éjjeli telefonját, amiből kinőttem már...a jelek szerint, mert ezek elkoptak. Holnap hajnalig...

2013. június 18., kedd

21.

Annyira nem voltam rajongója a blues zenének. De a klasszikusokat mindig szerettem. Deák Bill Gyulától énekeltem is sok dalt.
Mióta tudom, hogy a kedvenc vízilabdázóm egyik kedvenc zenekara is... azóta még jobban szeretem. Szóval mára ezt a számot választottam.


2013. június 17., hétfő

20.


Nagyon sokáig vártam a mai bejegyzéssel. De a mai államvizsgával is nagyon sokat vártam. Sosem gondoltam volna, hogy TÖRTÉNELEMBŐL ... igen, történelemből nyomok egy 5,5,4,4 kombós államvizsgát.... mindig mondtam, hogy ennyit tudok az évszámokról, az azóta sem változott. Megígérem, hogy nem tanítok törit senkinek! :) 

2013. június 16., vasárnap

19.

Vasárnap. Alig van kedvem mostanában kávét inni, de veszett nagy tanulásban vagyok - önmagamhoz képest is ... - és ma már ittam egyet, de eszembe jutott erről, hogy még biztosan fogok ma inni. Aztán egy 2008-as gólyatábor jutott eszembe, ahol álgólya voltam, amikor Gomsi ezt a számot játszotta százszor, ezerszer... Én meg könyörögtem, ha nem tette be... Szeretem na. Hátha erőt ad... ez is, vagy csak kikapcsol vagy csak átvészel ... 

2013. június 14., péntek

17.

Elég, ha csak annyit mondok, hogy olyan, mint a KERESZTAPA a fiúknak, vagy a STAR WARS...vagy valami hasonló. Tesómmal szinte minden élethelyzetre tudunk idézni belőle. Szeretjük. Nagyon. Magyarul, angolul, mindegy...

2013. június 13., csütörtök

16.

Na, akkor ma mindenki hallgassa a Rise Fm-en a Massive Night Show-t, mert itt beszéltem volna benne, de sajna nem fogok. Ettől függetlenül TAPADJATOK a hangfalakra! Kemény zenék, kemény arcoknak! ÉÉÉÉÉSSSS akkor ezzel a számmal szeretném megköszönni az esküvői éneklést is és a hangalámondás feltételezett lehetőségét is, remélem lesz ilyen még...Izgi volt!  ;)

2013. június 12., szerda

15.

Ma már komoly családapa, vagy csalárd férj, huncut szerető vagy ...  De az biztos, hogy két éve ilyenkor álltunk a  koncerten és én nagyon hálás voltam, hogy egy év szenvedés után visszaloptad a bizsergést a szívembe és a pillangókat a gyomromba. Aztán elénekeltem ezt Neked, de Te nem is tudtad, most már nem megyünk, nem mehetünk koncertre. Nem miattad, nem miattam, azért, mert Cipő már soha nem énekli ezt el nekünk élőben. 

2013. június 11., kedd

14.

Szombaton fent voltunk a hegyen. Nótáztunk. Nagyon jól esett. Olyan kevés ember van, akivel lehet nótázni. Anyuval minden Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Ipolytarnóc-Kalonda-Losonc útvonalat áténekeltünk. Onnan tudtuk, hogy elég volt, hogy apa bekapcsolta a rádiót. Nagyon szeretek énekelni.
Májer-Zsófi esküvő hajnala is nótázásba fulladt. Még még még még ilyen alkalmakat!!!! :)

2013. június 9., vasárnap

12.

Van egy szokás az ELTE BTK gólyatáborában, hogy minden bulit a Bájolóval fejeznek be. Annyira szép és megható, ahogy nagyon sok bulizó fiatal hajnalban az utolsó táncát összekarolva táncolja és énekli. Libabőrös érzés.

Nagyon szeretem, bár a sövényt átugró rózsafa még mindig kérdéses számomra...

2013. június 8., szombat

11.

Volt egy időszak, amikor minden hétvégén és hétköznapokon is - Ó boldog diákévek! - jártunk karaoke-zni. Megszokott helyek, megszokott zsúr-társaság. Rengeteg fénykép, bejáratott dalok és néhány elég durva eltévelyedés, amikor sem a hangokat, sem a szöveget nem sikerült eltalálni. De volt olyan is, hogy megérkeztünk egy helyre és a műsorvezető srác már régi ismerősként üdvözölt, hogy helló, akkor nyomassuk azt a számot, amit mindig... és már oda se kellett menni. Szóval vannak ilyen jól bejáratott zenék. Aztán ezt a számot elénekeltem zongorával is. - Hála és köszönet Szekeres László művész úrnak! :) 
Zene, ami az életem része...

2013. június 5., szerda

8.

Amikor a Petőfi rádió még nem MR2 Petőfi volt, akkor reggelente kívánságműsort vezetett Világi Péter és mindenféle számokat lehetett küldeni, mi nagyon sokat hallgattuk ezt iskolába indulás előtt. 
Ezt a számot is ott hallottuk egyszer és a család nagy kedvence lett. Amikor meghallom, akkor mindig eszembe jutnak a gimis reggelek, amikor még a konyhában üldögéltünk, meg anyu, ahogy énekli. :)

2013. június 4., kedd

7.

Szalonnasütés valahol a lakótelepen 1993 -4 ... nem is tudom. Anyukám felsője van rajtam egy övvel, pont olyan, mint egy kis ruha. Szaladunk fel a lakásba, "Anyu! Anyu! Szalonnasütés van az utca végén, kérlek gyorsan adj szalonnát és kenyeret! - De megkérdeztétek, nem zavartok? - Meg! Persze!"
És akkor szórakoztattam a népet. Meg is van örökítve egy csudijó fotóval, ahogy ugrálok. Az állandó slágerem volt, meg persze imádtuk is.A kölyökidő jut róla eszembe, annyira szép volt. Nosztalgiázni nagyon jó dolog.

2013. június 3., hétfő

6.

Itt a hatodik. 

Ültünk Balassagyarmaton a Liget büfében, még discman volt a tuti. Egy srác bedugta a fülembe a headsetet. Az alábbi szám szólt, aztán nagyon megszerettem a zenekart meg a dalokat. 
Mindig hozzá tudom kötni egy-egy szép emlékhez a muzsikákat. Nagy fenekű nők napja, meg M323 ... 
De ez volt az első szám, amit hallottam és azóta szerencsére volt alkalmam személyesen is beszélgetni Hajós Andrással. Olyan ember, mint amilyennek elképzeltem... csak sokkal magasabb.

2013. június 1., szombat

4.

Nem annyira a zene miatt. Inkább a szöveg és a csapat miatt és azért, mert ma Valaki a Schimánból összeköti az életét szerelmével. Szóval az esküvőért is. Meg mert minden buli előkészítésben előjön, hogy: "Te nem ismered ezt a számot???? - Akkor azonnal meg kell mutassam!" 
Szóval mindenkinek, aki még soha nem hallotta:

Múlt