A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élet. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 19., hétfő

Alma

Az almának olyan ősz íze lett, meg a levegőnek is, amikor beleharaptam és most ne keressünk összefüggéseket, hogy miért jutott eszembe és miért határoztam el, hogy nem keresem majd a társaságod, mert az almának ehhez tényleg semmi köze nincsen. Nem tehet róla, csak tudod eljátszottam a gondolattal, hogy ugyanabban a tyúkszarban taposunk és végtelenül őszinték vagyunk egymással, vagyis nem, én egy éve hazudom magamnak, hogy nem tudom, hogy akarok-e veled lefeküdni, mert azt tudom, hogy te nem akarsz velem. Elmondtad már, többször is, talán százszor is. Ahogy az almát rágcsáltam ebben a borzasztó nyálas,, őszi időben, ahol az ember már csak kínjában eszik, mert az legalább boldogság. Szóval ahogy ettem ezt a falat őszt, úgy gyulladt ki a villanykörte a fejem felett. (Mekkora átkötés lenne ez egy filmben, amit mondjuk egy zöldséges támogatna, hogy már az almát és a körtét is említettem a pultról, még egy-két zöldség becsempészése és akkor meg is van a támogatói lóvé, de milyen film, könyv, vagy írás lehet az, amit egy zöldséges támogat?) Szavamat nem feledem, szóval eszembe jutott, hogy nagyon sok pasi nem akart már velem lefeküdni. Sokkal több, mint amennyi akart, de azok a férfiak, akik nem akartak velem lefeküdni; egyszerűen nem feküdtek le velem. De nem mondogatták ezt nekem. Nem fordult az elő velem, hogy jött volna szembe velem egy random pasi, aki nem akart velem lefeküdni, hogy: - Jó reggelt! Mi nem fekszünk le egymással! - Majd erre én azt válaszoltam, hogy jó reggelt! Valóban, mi nem fekszünk le egymással.

Az sem fordult elő velem soha hogy, amikor egy ágyban feküdtem egy pasival, - aki nem akart velem lefeküdni a szó másik értelmében, hiszen egy ágyban feküdt velem -, hogy hangosan mondogatta volna nekem, hogy akkor mi most nem fekszünk le egymással. Mert vagy az történt, hogy véletlenül mégis lefeküdtünk egymással, mert éppen így hozta a fordulat, az éjszaka, meg a vágyaink, vagy édesen aludtunk egész éjjel, de nem került közöttünk szóba, hogy mi most akkor éppen NEM fekszünk le egymással. Mert érthető volt, hogy nem. 

De valahogy veled teljesen hadilábon állok. Nem tudom eldönteni, hogy miért fontos számodra a meg nem történő dolgok felemlegetése. Legközelebb ha találkozunk és mondjuk sétálunk a pontból b pontba, akkor azt fogod mondogatni útközben, hogy mi most éppen nem szaladunk, nem futunk, nem rohanunk, nem döcögünk, nem ügetünk, nem lófrálunk....
Én most éppen ülök, de nem mondogatom, hogy nem állok, hiszen nem állok és majd, ha felálltam se mondogatom, hogy éppen nem ülök, de talán már érthető az érthetetlen. 

Van itt ez az alma, ami nem akart más lenni, mint ami. Egy könnyed őszi gyümölcs, amit azért kaptam, mert aláírtam egy petíciót,  hogy legyen zebra a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca között. Volt itt ez az alma, ami éppen csak hálaként bújt meg a zsebemben egész vasárnap és most minden jóságával csodává varázsolta ezt az amúgy is takony hétfőt itt nekem. Ez az alma csak alma akart lenni, nem mondogatta nekem, hogy ne egyél meg, hanem meglapult a zsebemben, aztán az asztalon, bedobtam a táskámba, onnan kikerült az íróasztalomra és egyszerűen megkívántam. Megkívántam, mert ismertem már kívülről és tudtam, hogy az almák milyenek, de volt bennem valami eredendő kíváncsiság, hogy vajon szeretni fogom én ezt az almát? Valóban annyira kívánom mint elsőre? El is dobhattam volna, mondván, hogy túl édes, túl savanyú, túl kásás, túl érett, túl éretlen. Indokok sem kellenek, nem ízlik, nem kívánom, csak a szemem kívánta. 
De ez az alma, ez a hála alma az őszt hozta el nekem, pont olyan volt, amilyenre vágytam, amikor még nem is tudtam, hogy vágyom rá. Az íze emlékeztetett minden levélropogásra és egy teáéra is, egy sütemény is lapult valahol a rostjai között és pont elég volt, nem kívánnék belőle többet, mert most pontosan erre volt szükségem erre az almára, aminek a csutkáját most eldobtam, mert beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. 
Még egy ilyen almát nem találok majd széles-e világon, de az ízére emlékezni fogok. 


2014. november 19., szerda

Falcsik Mari - Keresetlenül

- központozás nélkül - 

most ilyen korszak van ez már a harctér 
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél 
most már kisírom semmi nem riaszt el 
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel 
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled - te aztán megadtad 
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem 
nem tudom: erőm szivárog belőlem
 de oly rég tartom ezt a mérlegformát 
kezemmel egybeforrt az égő korlát 
így te csak nyugodtan értékeld másképp 
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
 bár mint az öngyilkos cseléd a gangról 
hozzád ki mernék lépni önmagamból 

2014. augusztus 14., csütörtök

2014. január 19., vasárnap

Három - EGY

Nem egyszerű feladat egyszerre több ablakban csetelni. Ha négy, vagy öt ugrik fel, akkor a kisebb monitorokon már el sem férnek az ablakok. Aztán arra is emlékezni kell, hogy kinek mit ír az ember, mert egy idő után összekeverheti, ezért kell inkább kérdéseket feltenni és nagyon szűkszavúan válaszolni. Albert szinte mestere volt a jókor, jó időben feltett kérdéseknek és személyre szabott bókoknak. Virtuóz keze alatt csak úgy égett a billentyűzet. Egyetemi évek gyakorlata, hogy egér vagy touchpad nélkül jusson el az egyik weboldalról egy másik programba. Épp négy ablakban folyt a flört, ebből kettő teljesen érdektelen volt számára. Kettő még versenyben. Nyílt az ajtó. Nem is értette, hogy hogy nem csipogott be a kód.

2013. július 9., kedd

Változás

Ebben a jellegzetesen hajléktalan-szagú kapualjban alig találtam a csengőt. A valaha fényes, gravírozott névtáblákról már alig lehetett leolvasni a neveket.  Blézerem ujjával megtörölgettem a legfelsőt, több réteg kosz jött le róla. Papusa. Csengettem. A hideg berregő hangtól szinte felugrottam, szokatlanul hangos volt. Lassú csoszogás, kopott papucsok hangja. Filmbe illő ajtócsikorgás. Apró cigányasszony a túloldalon, éppen csak felpillant.

2013. július 5., péntek

Éber álom

Na most a ma hajnalt nem sok dologra cserélném el. 

"A boldogság hívószó, ezt dobom fel én!
Van-e szándék? Van-e szándék?"


2013. április 15., hétfő

Álmaimból EL!

Mily kedves az az Úr, ki egyik kezével üt, a másikkal simogat ...

Olcsó játékaid átlátszóak.

2013. március 20., szerda

Bármennyire is.

"A szerelemhez kevés huszonnégy óra.

Bármennyire is szerettem volna valamikor azt hinni, hogy elég."

S. J. Watson


2013. február 19., kedd

Ezer varrógépek országa

Vajon hány Singer, vagy nem Singer varrógép állhatott a lakásokban annak idején, ha minden rom és nem romkocsmában találni legalább 10 - 20 asztalt - ami nagyon dizájnosan - varrógép lábakon áll ...

Tényleg érdekel, hogy minden polgári lakás szobájában állt-e öntött vas láb a szorgoskodó feleségeknek, vagy HONNAN kerül megannyi belvárosi szórakozóhely, kocsma, kávézó poharai, bögréi alá?

Rejtély.


2012. szeptember 22., szombat

Kemény - évek

Az olimpia után vettem meg a könyvet, amely az üzeneteiről szól.
Ahogy halogatta az olimpia értékelését, már éreztem.
Akkor is, ha sokan azt hiszik, hogy semmi közöm a sportághoz.
A szívemben van. Mert kell valami, amiért rajonghatok.
A válogatott meccseket már régóta.
Amikor megláttam messziről egy-egy meccsen, akkor pontosan az a tiszteletteljes érzés fogott el, mint amikor az ember találkozik egy élő legendával.

A könyvben benne van minden szenvedély, amit gyermek kora óta a vízilabdához fűzi.
Benne van minden egyedül gyakorolt dobás és minden választás előtti őrlődés.
Személy szerint az elmúlt egy évben nagyon sokat köszönhetek, azt hiszem Neki is.

Kívánom, hogy amit felépített idáig, azt méltósággal vigyék tovább utódai.

Minden helyszínen vagy tv előtt felugrást nagyon köszönök, minden alázatot és kitartást még tanulok.

Kemény Dénes! Köszönjük!


2012. június 10., vasárnap

2012. június 6., szerda

Ez az élet rendje.

1. Áll a folyosó kellős közepén, kétségbe van esve. Úrrá lett rajta egy gép. Beszorult a papír a fénymásolóba, ha autó lenne, már szerelné, de ez nem autó. Segítségre van szüksége. Kínjában nevet. Ismeretlen az érzés, hogy valamit nem tud vagy nem tudna megjavítani. A high-technikát csak messziről, persze, ha valami régi vonatról lenne szó.

2. Nagyon részeg. Kiesik a papucsából, sem beszélni, sem menni nem bír, de ahogy táncol, az felér több kabaré műsorral. Vizet itatok vele, segít. Talán segít. Elalszik a széken.

3.  Folyton elkésik, mindenhonnan. Azt ígéri 10 perc múlva itt lesz, már tudom, hogy ez nem igaz és hogy egy órát fog késni. Ma már nem húzom fel magam rajta.

4. A konyhában beszélgetünk. Sír. Szerelmes. Nem tudja elengedni Őt. Pedig de jó lenne. Megkér, hogy had írjon nekem, ha úgy tartja kedve. Jó, mondom. Írj nekem. Néha ír.

5. Kiselőadást tart a város történelméről és az aktuális politikai helyzetről is. Pontosan megtervezi az utat, bekapcsolja a GPS-t. Óvatosan hajt, megáll.

Néha nehéz elképzelni, hogy ezek a férfiak apák lesznek. Ki előbb, ki később. Gyerekkel a kezükben a nő mindent megbocsájt nekik. Az el nem követett és a már elkövetett bűnöket is.

Csak elképzelem. Mosolygok. Ez az élet rendje!


2012. április 5., csütörtök

menvén

Ott mászkálok előtted, hátha feltűnök.

Mit csináljak még? Írjam ki a homlokomra, hogy beszélgetnék Veled?

Ma megdicsérték az EKG-m. Tessék! Még az is szép.
Van ez így.

Jó lenne már. ha jó lenne már!

Sárkány éve! Ez már a negyedik hónap itt. Azt hiszem az egynegyed már eltelt.

Nyitom a szemem. Nyitom a szemem!

2012. április 2., hétfő

Megy ez, mint az ágybaszarás...

Az van, hogy ilyen hazai politikai élet mellett nem nehéz teljesíteni a napi penzumot nevetés, mi több, kacagás terén...

De ma medvehagymás pogácsával és villányi vörösborral ünnepeltük meg, hogy van ereje a közösségi portálok megosztó erejének, a spontán hídfoglalásnak és a ki nem fogyó mémeknek, ami halálra idegesít a fészbúkon.

A humor, mint olyan, fontos alkotóeleme az életemnek, de néha megtréfál.


2012. március 20., kedd

Irány

Na jó, kicsit elkéstél a beszélgetéssel, de most kellene abbahagyni a Veled álmodást. Ma éjjel teljesen más volt, mintha bocsánatot kértünk volna egymástól...persze az álomelemzőm már mondaná, hogy miért történik mindez...
De jó volt... feküdni a fehér ágyon...és beszélgetni, elaludni. Könnyű volt, egyszerű és jó.

AKAROM!

2011. november 8., kedd

Broirel csirke - Fajok eredete

Szkéné - önmagában is meglepő, hogy amikor a kőszínházak nézőhiánnyal és jegyeladással küzdenek, akkor a Szkéné - a BME egyetemi színpada pót-padokat (igen, padokat) hoz be, hogy nehogy a csilláron is lógjanak a nézők. /Itt csendben elmorzsolok egy könnycseppet a szünetelő és hamvaiból éledező ELTE Egyetemi színpadért.../ Nézők minden korosztályból, de az átlag életkor még így is 30.
Szóval ezen a meleg novemberi napon is kedvező a Szkéné-nevetés, mert hiszen teljesen munkaidőbarát az előadások kezdése és ígéretes a szerző/színész kombináció.
Fajok eredete. Generációm azon tagja vagyok, aki nem Kapa-Pepén nőtt fel, engem a Jancsó filmek elkerülnek, de talán már említettem, hogy későn érek (Perti szerint a szó minden értelmében). Még azt sem mondhatnám, hogy a Mucsi-Scherer nekem a Krétakörből van meg ... mert ugye engem a Krétakör akkor is elkerült, mostanra meg már nincs is. Néha el is gondolkodom, hogyan is nevezhetem magam színház közeli embernek
Egyszerűen csak szeretem a humort, a különleges humort, az öniróniát, az áthallásokat, az intertextualitást, a kabarét.
Szeretem ezt a két embert. Tehát mondhatnánk, hogy Mucsi-Scherer önmagában főnyeremény egy előadáshoz, hogy ezért lógnak a csilláron is, pót-padon is.
Azt gondolom, hogy önmagában már kevés lenne, hogy kell melléjük egy Tasnádi, kell egy olyan szerző, aki közérthetően ír, akinek a darabjai színháziak és tudunk Nála a sorok között is olvasni/hallani. Egy alak, aki még nincs ötven, de már ötvennél több színházi darabban működött, mint szerző, fordító vagy dramaturg.
Akinek az előadásain eddig sírva röhögtem. Kell egy ilyen író nekünk. Nekünk, akik szeretünk nevetni is a színházban, azoknak "akik haza akarják vinni a katarzist..."

2011. június 22., szerda

Csodálkozom, hogy nem találok normális pasit.
 Nem hiszem, hogy van még egy ember akinek megfelelne egy zacskó popcorn egy kis vajjal vacsorára...
Sthal konyhaja 1. lecke. Abból főzz, amit otthon találsz.


2011. május 29., vasárnap

Gyereknap alkalmából

Az örökre gyerekségben az a legjobb, hogy nem kell felelősséggel tartoznunk a tetteink miatt...
és egyben ez a legrosszabb is benne...

Szombat reggelem a Nyugati Mekiben ért. Három óra alvás után reggelit majszolva fuvarra vártam. Mögöttem idősebb és fiatalabb férfi ült. Egy apuka csevegett kisfiával. Láthatásos apuka volt egy hétvégi gyerekkel. A sorban is előttem álltak. A fiú mindent megkapott, amit kért. Happy meal, üdítő, egy hari a papa reggelijéből. Nem olyan rég válhattak, mert tétova beszélgetés volt az Övék. Programot egyeztettek, reggeli a mekiben, séta, villamosozás az Alléig, mozi. Ebéd valahol a plázában, majd játszóház és vacsorára már a Mamánál van. 
Első gondolatra az jutott eszembe, milyen jó kis szombat. Aztán az, hogy nem lesz ez kicsit sok program egy szombatra, még ha gyereknap, akkor is. Elvált szülők gyermekei. S hol rosszabb, s kinek rosszabb a helyzete. A  láthatásos apának - tavaly a városligetben találkoztam egy képviselőjükkel gyereknapon, még klubjuk is van - akinek hétvégente tétova órák jutnak a serdülő gyerkőcökkel, programot kell szervezni, kéréseket megfogalmazni, minden olyan mesterkélt az eddigiekhez képest...Az apáknak olyan fura feladataik vannak a családon belül. Vagy az anyának nehezebb, aki fél kézzel is felnevel gyermeket, nem mutatja szomorúságát, örömét, hogy pártatlan maradjon a kölyök előtt és elengedi a mindentkifizetekNekedmertcsakmostlátlak hétvégékre a hímekkel szeme fényét...

Hálát adok az égnek, hogy ott vannak nekem. Egyre idősödve, egymást néha marva, de összetartóan nekem. Nekünk. Csicsónénak három lánya, mind a három egy szoknyába' ... 
"Apja lányai..." mondják sokan. Büszke vagyok rájuk. A szüleimre!

Múlt