Az örökre gyerekségben az a legjobb, hogy nem kell felelősséggel tartoznunk a tetteink miatt...
és egyben ez a legrosszabb is benne...
Szombat reggelem a Nyugati Mekiben ért. Három óra alvás után reggelit majszolva fuvarra vártam. Mögöttem idősebb és fiatalabb férfi ült. Egy apuka csevegett kisfiával. Láthatásos apuka volt egy hétvégi gyerekkel. A sorban is előttem álltak. A fiú mindent megkapott, amit kért. Happy meal, üdítő, egy hari a papa reggelijéből. Nem olyan rég válhattak, mert tétova beszélgetés volt az Övék. Programot egyeztettek, reggeli a mekiben, séta, villamosozás az Alléig, mozi. Ebéd valahol a plázában, majd játszóház és vacsorára már a Mamánál van.
Első gondolatra az jutott eszembe, milyen jó kis szombat. Aztán az, hogy nem lesz ez kicsit sok program egy szombatra, még ha gyereknap, akkor is. Elvált szülők gyermekei. S hol rosszabb, s kinek rosszabb a helyzete. A láthatásos apának - tavaly a városligetben találkoztam egy képviselőjükkel gyereknapon, még klubjuk is van - akinek hétvégente tétova órák jutnak a serdülő gyerkőcökkel, programot kell szervezni, kéréseket megfogalmazni, minden olyan mesterkélt az eddigiekhez képest...Az apáknak olyan fura feladataik vannak a családon belül. Vagy az anyának nehezebb, aki fél kézzel is felnevel gyermeket, nem mutatja szomorúságát, örömét, hogy pártatlan maradjon a kölyök előtt és elengedi a mindentkifizetekNekedmertcsakmostlátlak hétvégékre a hímekkel szeme fényét...
Hálát adok az égnek, hogy ott vannak nekem. Egyre idősödve, egymást néha marva, de összetartóan nekem. Nekünk. Csicsónénak három lánya, mind a három egy szoknyába' ...
"Apja lányai..." mondják sokan. Büszke vagyok rájuk. A szüleimre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése