páratlan pártalanok páros beszélgetések

Három és fél éve vagyok szingli (bár ezt a szót nem szeretem, és nem is tetszik). Túl sok, vagy túl kevés, ezt nem tudom megállapítani. Egy-két nagy fellángolással, pár kitartó rajongással, visszautasított és visszautasíthatatlan próbálkozásokkal. Egy-egy visszatérő udvarlóval és szinte minden létező internetes párkereső oldal kipróbálásával. Óhatatlanul is fel-fel bukkan a téma baráti társaságokban, hogy hogyan is nincsen és főleg hogy miért, ha én olyan...barátságos, kedves, szép, bájos, jó fej, okos, humoros, csinos stb. stb. stb. vagyok és a kulcs mondatok egyike: "Még társaságba is jársz!" Persze, járok. Majdnem ugyanazokba a társaságokba járok, ahol mindenkinek párja van, vagy felesége/férje és egy, vagy két édes gyermeke ezen felül pedig velem egy cipőben járó hölgy vagy hölgyek.

Szóval végeztem egy kis kutatást, hogy mégis hol, mikor és milyen körülmények között lehet, vagy lehetne megismerni a Zigazit, álmaim Férjét, leendő gyermekeim Apját. Megkérdeztem hát egyedülálló ismerőseimet, férfit is, nőt is, hogy hol és milyen körülmények között ismerkednének szervezetlenül, de mégis szervezetten. Vagy nagyon elutasítóak voltak, hogy neeem, neem, ilyenen biztosan nem vennének részt, mások szórták az ötleteket, kiránduláson, koncerten, filmnézésen, borkóstolón, táncos helyen, valahol, ahol lehet valamit tanulni és nem olyan izzadtságszagú a helyzet...

Szerintem meg kiaknázatlan területen, az ismerősök ismerősei között lehet/ne a legkönnyebben ismerkedni.*Főleg akkor, ha nem lennének illúzióim egy tökéletes találkozás tökéletes megvalósulásáról, ha nem Walt Disney meséken nevelkedtem volna, ahol a herceg bevonulását minimum egy Miller Zoltán által elénekelt fülbemászó dallam festette alá. Illetőleg nem várnék arra, hogy a pasi kérdezzen rá, hogy nem mennék-e el vele meginni egy teát, kávét, bambit... bármit. A legutóbbi ilyen randi meghívásom annyira álca volt, hogy az utolsó utáni pillanatig azt hittem, hogy munkamegbeszélésre megyünk és csak akkor eszméltem rá a randi randi jellegére, amikor a kocsijánál álltunk várva arra, hogy hozzám, vagy hozzád...

Nem tudok jól kommunikálni ebben a helyzetben. Kellene egy tréning, vagy felkészítő tanfolyam még áltisiben, amikor elég volt egy cetlire felírni, hogy Járunk? Igen Nem húzd alá a megfelelőt és még a biológia óra alatt érkezett válasz a feltett kérdésre és akkor vagy jártunk vagy nem. Mintha egy picit könnyebb lett volna. Ezek az idők elmúltak. Ha az első randi után nem tetszik valami, akkor egyszerűbb számomra is nem felvenni a telefont és nem válaszolni a kínos kérdésre, mint egyértelműen megmondani, hogy ne haragudj, nem tudom megmondani, hogy miért, de nem érzem, hogy továbbra is találkoznunk kéne. Azt hiszem így én is félrenevelek. Nem tudom a jó megoldást, de már tudok írni róla. Sőt, beszélgetek is róla, barátokkal. Egyedülálló pártalanokkal és kivételes helyzetben lévő párokkal is. Két dolgot figyeltem meg a beszélgetések alatt, ami csak akkor realizálódott bennem, amikor már sokadszorra volt visszatérő elem más-más baráti társaságokban. 

Az egyedülállóak azt mondják, hogy nem akarnak unalmas kapcsolatot, akkor inkább jobb egyedül. Ezzel a szóval találkoztam többször, hogy unalmas. 

A párokról, a pároktól pedig azt hallom, hogy együtt élnek, egymás mellett sokszor úgy, hogy hónapokig nem szerelmeskednek sem ágyban, sem ágyon kívül ... egymással, mert arról nem szól a fáma, hogy mással sem, de egymással semmi esetre sem. 

Mindkét megfigyelés elgondolkodtató. Nem tudom milyen tapasztalatokon nyugszik a vágy az izgalmas, vagy nem unalmas kapcsolat iránt, vagy mi lehet az oka a szexmentes együttélésnek, de van egy kép a fejemben, hogy ha a lehetőségeikhez képest kihasználnák az unalmasnak tűnő perceket, akkor többet szeretkeznének...

*Erre pedig lenne egy építő jellegű ötletem Mr. Zuckerbergnek, mi lenne ha lehetne nemre és kapcsolati státuszra keresni az ismerőseink ismerősei között, persze csak, azok között, akik engedik. Sokkal egyszerűbb megkérdezni az ismerősünket, hogy hé, ki ez a pasi/csaj, mit kell tudni róla és hol ismerhetném meg? Így próbálom három éve bemutattatni magam Steinmetz Ádámnak. Megírom, ha sikerült. ;)