De a mai este egyedül mentem koncertre, mert az menő és legyen ez egy februári vállalás. Alone. Mindenben.
Járai Márk. Feltörekvő, ifjú pécsi zenész. Egy fiú és egy gitár a Jelenben.
Mire odaértem, már nem volt ülőhely, és a húrok közé is csapott a srác,
iszonyúan idegesített, hogy lökdöstek és mászkáltak, de a zene...
a ZENE, amit játszott, amit a hangjára formált, az nagyon tetszett.
Tervezem, hogy ez a koncertek éve lesz. Nem a megfizethetetlen idegen sztárok koncertjeinek éve,
hanem a bárokban megbúvó hangok éve lesz ez, mert kell nekem a zene, az érzés, az ének a hangok.
Meg az, hogy szenvedélyes zenészeket zárnak apró termekbe sok ritmushívővel. Ez kell. Ez az atmoszféra.
Álltam a falat támasztva, egy piros poroltó nyomta a vesémet, meghitt társaságában dúdolgattam,
és élveztem, ahogy a gitár szól, ahogy a rádiók pop slágereit formálta át ez a srác és már megint szentimentálisan
hálás lettem és ritmusra dobogott a lábam és nagyon örültem, hogy a teremben ülő arcok is mosolyognak és élvezik, igazán élvezik.
Még ilyen koncerteket itt a Székesfővárosban, vagy Pécsett, még ilyen koncerteket erre az évre (is)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése