Ültünk a jégpályán. Én a tanácsadó, Ő a tanácstalan. Kicsit fáztam, hűvös is volt, de a helyzettől...hogy tanácsot kell adnom. Hogy jövök én ahhoz... aki nem tudja, tanítja - hányok a kliséktől -
Külseje alapján igazi jófiúnak nézem. Valami biomérnök, mindegy a TEK-es egyetemre járt. Kissé halkan bevallja, hogy fél kilépni a nagybetűs életbe. Megértően nézek a szemébe és biztatom, egy-két rafinált trükköt mesélek neki. Egyre oldottabb, már-már mosolyog. A mosolytól és az elismeréstől felbátorodom. Előkerül egy önéletrajz. Velem egyidős. Meglepődöm.
Tovább taglalja a félelmeit és mesél a visszautasításokról. Rám nem jellemző módon személyes dolgokkal példálózom. Újra mosolyog. Kezdem hárítani a felelősséget. Megadom a szakemberek elérhetőségeit, jobb lesz Neki is, nekem is.
Pár utolsó tipp, jó tanács. Megígérem, hogy még találkozunk októberben.
Megköszöni a tanácsokat, nem nyomulósan, finoman.
Ezért érdemes. Meg az érzésért, hogy ezért érdemes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése