Nemzeti - Kraft

Olyan nehéz újat mutatni, mikor az ember már mindent látott...
Tölthetek le pornót,
BDSM,
állattal,
eszközzel,
egyedül,
sokan,
homo,
hetero...
nincs kihívás,
nincs készlethiány.
Az interneten egy kattintással megnézhetem, meghallgathatom az engem érdeklő művészeti - antiművészeti ágakat...
Előttem a világ digitalizált változata, csak 'szélessáv' kell hozzá és 'hightech'... Terpeszthetem a seggem!

Akkor miért megyek be egy sötét- meleg terembe, amiért megszámlálhatatlan lépcsőt másztam?

Akkor miért fog el az a bizsergő izgalom és szorul össze a torkom, ha a kezdetek előtti utolsó pillanatokban még valaki matat a kabátjával, csörög a cukros dobozzal és nyomkodja a telefonját... ??? Miért zsibbad a fülcimpám és akarja a orrom beszívni a készülődés, feszültség izgalom illatát?




KUSS LEGYEN! KEZDJÜK MÁR! AKAROM!

SOKK!

Mondhatnám, hogy kiégett a szemem, de prűd lennék és már láttam is ilyet, meg csináltam is...

Lendület.

Első előadás, így percekig azt figyelem ki hogyan játszik.

Vörös hajzuhatag vajon hivatásos?
Nem ismerem fel.
A jelenetek után, csak késleltetve fogom fel a történéseket.
A torz géphang nem segít a magyarázataival.
Nem is érdekel. - mondhatni leszarom mit mond. Az embereket, arcokat, mozdulatokat figyelem.

A nőt, a köntösben ahogy visszaül a díszlethelyére. - idebent van az odakint. - Lájkolom.

Hangok: Vér, közösül, hátulról, pszichológus, terápia, felügyelő. - Beleborzongás, elfogadás, 'sakkormivan?'

Kicsit késik a hang a képhez a fejemben.
Antipatikus a pszichológusnak nevezett pasi (később kiderül ő a rendező is - nem releváns)

Snitt - Öltönyben a pszichológus/barátnál

Hú de gyorsan beszél Peter, hú de lassan a pszichológus.
- Nincs élet szaga. -
Vajon hol vette a diplomáját?
Látom benne, hogy direkt hazudik Peternek?
Ő irányítja az egész társaságot?
Peter bizonytalanítja el a pszichológust, vagy a pszichológus egyszerűen csak idegesíti Petert?
És ki a fene az Bergman?

A későbbi szerettelek mondat hiteltelen a viszony e-részét tekintve magyaráz.
Buzi-e ez? - skatulya-e ez?
Kérem a kontrasztot!

Kicsit több időm van, amíg a felügyelő beszél megnézni a teret.
Remek megoldás. Jól használható terem...a meghajlásig észre sem veszem, hogy ennyire keskenyen hosszúkás, csak amikor realizálódik bennem, hogy sokáig tart visszaérni a vastapsra... vastapsokra...
Lelőttem a poént.
Persze, hogy siker volt.
Persze.
A feltörekvő, fiatal, ambiciózus művészek alkotásai sikeresek.
De a barátok ültek ott, a lelkes rajongó, elfogult közönség.
Vérkritika kell.
Abból (is) lehet tanulni.
De vitathatatlan, ha egy darabból napok múlva is részletek jutnak eszedbe hétköznapi eztazt tevés közben (megnézem a fülhallgató jobbos-e balos-e - politikai nézetektől eltekintve), akkor az vitathatatlanul KRAFT!

Folyt.

Szóval a fények nagyon ott vannak.
A gyertya a kedvencem lett és a megvilágítás gyors, pontos (lesz) összehangolása.
Fel -le. Kiváló. Majd öszeszokódik még jobban.

Nekem ennyi technika elég is lenne. (Videóellenesség)

A párbeszédek? Fájdalmasan mintázzák a szürkülés, egymáshoz idomulás, nemtörődömség és megszokás mindennapjait. Köszönjük. A fájdalmat is. Kicsit mindenki magára ismer. Hátra sandítok. A fejekben ott van az "otthon én is" vagy "anyámék is" érzése... Vagy nem az emberekben csak bennem. Fajj, de maróan fájón....azért köszi!

A zene? Hangulatba hoz és idegenségével tol-lök a helyszínekre.

A video-kamera-fényképezőgép megoldás úgy kerülhetett ötletként oda, mint pilátus a credoba.
Sehogyan sem kell nekem. EL VELE! KIDOBNI! ...
Intermező:
- Erősebb lenne ha Peter az oda nem adott levelet mondjuk elmantrázná? Vagy ha előre ki lenne vetítve a falra projektorról a fotókra? De a kockázatos dupla-technikai megoldás veszélyes.
A csodálatos vadállatokban más volt - a jeget meg nem láttam... de innen messzire elvinném... olyan szép ívet szakít szét...
:Intermező vége.

A színész eszközei című fejezetben a poharak hangos csapkodása aztán értelmet is kapott.
Az 'apró' ötletek építik a szövegszínházat.

Férj és feleség úgy ölik meg szavakkal csendekkel egymás idegeit, hogy dacból sem nyúlnak és ha mégis csak bosszantásból...a feloldás olyan egyszerű lenne. - Az életben, de nem bergman és nem színpadon... pláne nem 60as évek... na az semmiképp...

A kimondhatatlanul hideg nevű agykurkász antipátiám ellenére sem eléggé ellenszenves, mint amennyire utálnám szívemből szerepe szerint - (még egyszer meg kell néznem, hogy gyűlölni tudjam)
Az elején azt gondoltam figura lesz a puhapöcssége, de nyilván ő rángatja a bábukat.

Feleségben ott van a dac, amit a légyotti nagymonológig olyan szépen tart és húz és ereszt meg, hogy mázasan csöpögősen erőltetett az önvallomása és émelygése az "egyek vagyunk, közös a tudatunk" frázisról.
Szerintem hazudik.

Falábú buzi. Szép kép. A kulcs a tragédiához. Meg nem értett szerencsétlen. Szögletes szavai mögött a rángatózás. OK. Megszoktam, ismerem. Pipa. Karaktert kap a falábtól.
Nevetséges, hogy egy apró testi hiba mennyire meghatároz egy alakot. Nevetségesen egyszerű és nehéz. Jól, van Tim! ÖTÖS! (Csak dobd el a szinkronhangot - Köszi J.)

Az első limonádé szerű üdítő Hugi játéka.
A vallomása. Felvételi anyag is lehetne. Vagy volt? - már a monológ--- Érted?
Meggyőzött a karakter, az első mondat után elhittem neki mindent.

Felügyelő - tiszta, kemény, pipa.
De, miért állt fel?
Csak el kellett indulni onnan?

Vörös nő. Gyönyörű. Hivatásosnak hittem az első perctől. Nincs komment,ez magyaráz asszem. Elérte a célját.
Aztán amikor felismerem benne azt a lányt, akinek a felvételi első rostáján tükröt és fésűt adtam kölcsön, akkor azt gondoltam, hogy megérte!
Beérik a gyümölcs!

Peter? -
Peter meg nagyon akarta. A nagyon akarásnak az lett a vége, hogy ő volt a darab ritmusa, rugója. Valahol az ötödik előadás után, észrevétlen ugrik rá a karakter, akit valóban az ölés foglakoztat, mint kizökkentő erőt...
Talán Peter az, akiről a legtöbbet megtudjuk, mégis csak egy eszköz marad - frázissal BÁB.
Hogy fontos az erkölcs, a minta, az anyja, a kifelé, a megélhetés, az egészség és mégis mindent elfogad és nem enged dacból, sem a gyengeségnek, sem a feleségnek, sem a pszichológusnak, sem az álmának...
Belesodródik az addiktív világba, ahol a legkönnyebb megoldásnak tűnik behelyettesíteni és egy prostituáltat megölni - a feleség helyett - és elhinni, hogy beváltottuk az álmunkat...

Nincs feloldozás...

De nem vérdráma.

Vérvalóság.

S mint olyan, megdöbbenünk, nevetünk, belegondolunk...
haza megyünk és álmunkban sírunk, mert a részletek ott vannak a mindennapjainkban...
ha más nem is...
legalább a szex...