Ki nékem pártolandó minta voltál,
S eléd tettem le kincseim…
Válaszként egy vállrántással
felnagyítottad vétkeim.
Hiába szenvedtem vért izzadva,
Hogy egyenlő és jó legyek,
Szerinted csak mihaszna, kókler,
Semmirekellő, rossz gyerek.
Próbáltam jobban is, szebben is,
Pontosabban követni tanácsod.
Parancsra sírtam és nevettem
Úgy tettem, ahogy kívánod…
Megszakadtam a megfelelésben,
Bennem nem lelted örömed mégsem.
Vittem nőket is, hátha jobbak lesznek nálam,
De elvéreztek ellened a bajvívásban.
Tenyerembe ejtve fejem, a könnyeimmel küszködöm
Nem virradt még olyan reggel, melyen nem gondoltam, hogy megszököm.
Már nem tudom, mit is tehetnék, hogy legyek, társ, barát.
Hisz véred sehogyan sem lehetek, erre nem lesz megoldás.
Olykor-olykor, kizárólag ünnepen
Csak azzal nyugtatom magam,
Hogy nem vagyok a neveden.
S, most? Most meg!
Ahelyett, hogy fellélegeznék
Csak fuldokolva zokogok.
Elégedetlenségeddel hagytál itt,
Honnan tudom meg, hogy jó vagyok?
Nem hagytál rám, csak üres kérdéseket
Hideg pillantásodat, egy megsebzett anyát,
Tőled be nem teljesült szerelemeket,
Egy örökké kereshető apát.
Most lenne erőm ordítani,
Szembeszállni teveled,
Hogy minden elved hazugság volt,
És én voltam a jó gyerek!
Hogy amit tettem gyümölcsöt hozott,
És lehet engem is szeretni!
Egyetlen hibás te voltál és
Végre majd csak magamnak kell megfelelni!
2008. október 15., szerda
it's too late
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
éljen az utolsó két sor! szemed előtt lebegjen ám!
Bocs, csak idetévedtem, s csak annyit kérdeznék, hogy ebben direkt nincs jó helyen sem írásjel, sem rím, sem semmi? Mármint ez a tipikusan " csakúgyjött" alkotás?
Megjegyzés küldése