2007. szeptember 28., péntek

TROLI

Ma reggel (kettőkor) még azt gondoltam, hogy milyen jó kis post lesz abból a várakozó göndör lányból, meg a pasiból, akire várt a 74-es troli megállójában. Meglátva őket ugyanis Hofi jutott eszembe: "Minden baltaarcú anyunak megvan az Ő párja" Hát ők is... A folt megtalálta a zsákját. Persze persze, igen, jól sejtitek a sárga irígység beszél belőlem, de inkább apácának megyek, minthogy Mr. Rat vezessen a jobbján. Szóval akkor még azt gondoltam, hogy mégis milyen édes a patkányszerelem és majd én ezt jól megírom, hogy finom röhögések, inkább hortyogások, tántorgás, mert az induló szerelem legszebb jelei a félénk egymáshoz érések. Éppen csak véletlenül keresi a vágyódó a másik bőrének tapintását. Nem volt éppen jobb dolgom, mint az édelgést figyelni, ők meg annyira el voltak foglalva, hogy rám sem hederítettek. Hát tudtukon kívül egészen a Moszkváig kísértek. Már a fejemben is összeállt a sztori... Aztán mentem a dolgomra, el is felejtettem. Este negyed kilencre vergődtem újra egy 74-es megállóba. Csodáltam a NY-palota fényeit és kerültem bárminemű szemkontaktust különféle bűzlő emberekkel... Nincs cigim! Végre begördült a busz. (Azért utazom a trolival, mert szeretek veszélyesen élni, mert valakinek a valakije valamit csinált vele és MERT KEVESEN VANNAK RAJTA... az sem mellékes, hogy a kolesz előtt tesz le....) Szóval szemkontaktus nincsen. Szigorú BKV szabály. Mégis körül nézek... Az államat pedig a földre ejtettem. A koradélutáni történetem hölgy tagja egy másik pasival ölelkezve üldögélt. Perceig azon dondolkodtam nem lehet-e fatális tévedés, de ugyanaz a haj, ugyanaz az orr (annyira jellegzetes volt, hogy nem tudtam elfeledni) dzseki, csizma stimmel, csak Mr. Rat öltött teljesen más alakot....

Összetévedt a szemünk, én tudtam amit tudok, ő meg nem értette miért vigyorgok kajánul... remélem nem gondolta, hogy tetszik... Bár mindegy is. A hölgyeménynek fogalma sincsen, hogy elszúrta a történetemet és helyet kapott egy másik postban...

Ezt meg kellett hogy osszam....

Nincsenek megjegyzések:

Múlt