Már olyan régen várta. Várva várta…megélte gondolatban ezerszer, s ezeregyszer, mert tudta, hogy létezik s körülötte mindenki mesélt róla és erről szóltak a filmek, a dalok, a regények. De a szívében nem érezte, hogy létezik. Aztán egy nyár eleji hajnalon rátalált a nagybetűs, az eget rengető… Szempillantás alatt repültek a nappalok, a mámoros éjszakák és a sors úgy hozta, hogy el kellett szakadniuk. Sűrű levélváltások közepette teltek az egymás nélküli hetek és irtózatosan távolinak tűnt a viszontlátás édes délutánja. Egyre több lett a keserű és bizonytalan magányos éjjel. Csak az érzés maradt tiszta. A kép, az arc, a csók, az ölelés, a csupasz bőr, egy illat és az erős szívdobogás, amelyet a név ejtése váltott ki. Végtelen hosszú, évnek tűnő hetek. Nagyanyáink kibírták…Nem ismert határokat, sem korlátokat, szárnyalt a képzelet. Jönnie kell. Másik időszámításba kezdett. Visszafelé peregtek a homokszemek. És eljött az óra, eljött a perc. Remegve állt az állomáson. Díszbe öltözött a lelke. És az a busz, az a busz senki mást nem hozott a poros és mozdulatlan városba. Egyetlen ember állt csak a lépcsőjén. Hiába hömpölygött mellette a tömeg. VÉGRE. Megállt az idő és könny szökött a szemébe. Csak nézte. Ugyanaz az arc, ugyanaz a csók és édesebb, mint emlékeiben és igazabb volt, mint ahogy elképzelte és egyszerűbb és tisztább és hevesebb a szívdobogás… Buszon érkezett a poros kisvárosba az oly régen várt SZERELEM….
2006. 08. 06. 1:20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése